• Nemes Nemzet Est

    Három évvel ezelőtt a mezőkaszonyi református gyülekezetben nemzetépítő kör indult útjára Nemes Nemzet Est elnevezéssel. Mint Radvánszky Ferenc helyi református lelkipásztor elmondta, a kör tevékenysége nagyon sikeres.

  • Titanic: száz éve a tenger mélyén

    „Titanic Disaster, Great Loss of Life” – az Evening News rendkívüli kiadásának hatalmas betűkkel szedett, azóta sajtótörténeti klasszikussá vált szalagcíméből értesülhetett a londoni utca embere először arról, hogy a tengerhajózás egyetemes történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája érte első útján a kor legnagyobb utasszállító hajóját.

  • Diákokból „sztrojotrjádok”

    Harminc éven át nyaranta diákok tízezrei vedlettek át főiskolai és egyetemi hallgatókból építőmunkásokká, akik Szovjetunió-szerte iskolákat, gazdasági épületeket és lakóházakat emeltek. A diákok ezáltal nem elhanyagolható saját jövedelemre és szép emlékekre, az ország meg munkaerőre, illetve általa infrastruktúrára tett szert.

  • A lumpenmutyizás krachja, avagy néhány szó a zöld fűről

    Valerij Szemivolosz a pravda.com.ua internetes portálon megjelent írásában a Régiók Pártja által kiépített új hatalom természetét boncolgatja, figyelmeztetve a hatalmasokat, hogy az országban a helyzet mindinkább robbanásveszélyessé válik. Az alábbiakban ebből az írásból ajánlunk néhány gondolatot olvasóink figyelmébe.

  • Ifjúsági sakkfesztivál Munkácson

    Március 30. és április 1. között Munkácson megrendezték az ifjúsági sakkfesztivált, amelynek keretein belül 3 bajnokság került lebonyolításra: csapat-, egyéni és villámtorna.

  • Az angol óriás

    Cirkuszi mutatványosnak állt, de előtt megjárt néhány gyermekotthont a brit Frederick Kempster, aki olyan magasra nőtt, hogy még a hadsereg – feladat híján – sem tudta besorozni.

End of content

End of content