A félelmen túli tartomány polgárai

A főcímben idézett mottóval írt megemlékezést Nagy Gáspárról Vári Fábián László (elhangzott a költő emlékére 2012. május 17-én megtartott konferencián is). Az Együtt új száma a szerkesztőbizottság elnökének Már ma éjjel című versével kezdődik, amelyben szüleire emlékezik. Hosszú hallgatás után két verssel (Vidéki idill, Szög) jelentkezett Bakos Kiss Károly, a kritika rovat vezetője.

Valóban léteznek Csipkerózsikák

Van, akinek sajnos nem csak mese Csipkerózsika története: a világon összesen ezren szenvednek a Kleine Levin betegségben. Ők a legváratlanabb helyzetekben képesek elaludni, és ilyenkor akár hetekig, hónapokig nem ébrednek fel.

Tanulás vagy pihenés?

A diákok a nyári szünetben a szórakozást választanák, a szülők pedig a gyakorlást és tanulást látnák hasznosabb időtöltésnek. Kinek is van igaza? Ezzel kapcsolatban szakembereket szólaltattunk meg.

Díjesélyes a magyar remekmű

A díjakra esélyesek között tartják számon a kritikusok Szabó István Az ajtó című filmjét és annak szereplőit a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendező nyert már itt.

End of content

End of content