Fonyódon tanulhatnak kárpátaljai magyar diákok
Semjén Zsolt szerint az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja, üzenetértékű, s nemzetpolitikailag is fontos, hogy Fonyódon tanulhatott és sportolhatott 51 kárpátaljai magyar diák.
Semjén Zsolt szerint az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja, üzenetértékű, s nemzetpolitikailag is fontos, hogy Fonyódon tanulhatott és sportolhatott 51 kárpátaljai magyar diák.
A 14. alkalommal megrendezett sportesemény előtt, amelyre Lengyelországban és Ukrajnában kerül sor, a Szentatya üzenetet küldött a lengyel püspöki konferencia elnökének, Józef Michalik érseknek.
Nyelvpolitika, nyelvi jogok, nyelvhasználat a Kárpát-medencében címmel tartott tudományos szimpóziumot június 8-án Budapesten, a Budai Várban található Magyarság Házában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet.
A legújabb genetikai vizsgálatok szerint a paradicsom épp akkortájt szerezte be jellegzetes színét, mikor a dinoszauruszok eltűntek.
Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) – Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén is jutalmazott Kauwboy című holland alkotás nyerte el az Európai Filmdíjak első ízben odaítélt Fiatal Közönség Díját.
Kolozsvár, 2012. június 11., hétfő (MTI) – Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető.
Kolozsvár, 2012. június 11., hétfő (MTI) – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mind a 2008-as eredményeihez, mind pedig a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat – jelentette ki a szövetség elnöke hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján.
A NIKÉ Sportegyesület Magyar Sportakadémia – Fonyód Város Önkormányzatával együttműködve – a kárpát-medencei magyar diákok részvételével sportági bemutatóval egybekötött gálát rendezett a Fonyódi Sportcsarnokban 2012. június 8-án.
Kilenc nagy értékű festményt raboltak el egy munkácsi gyűjtő otthonából ismeretlen tettesek.
Az elmúlt vasárnap immáron tizedik alkalommal szerveztek jótékonysági koncertet Munkácson „Törd meg kenyered az éhezőkkel” címmel, melyen ezúttal négy történelmi egyház kórusai vettek részt.
End of content
End of content