A nap verse: Czébely Lajos: Quo vadis?
Czóbel Minka emlékének „Megy az ember, fogy az útjaAz ég alatt.
Czóbel Minka emlékének „Megy az ember, fogy az útjaAz ég alatt.
Sajtóértesülések szerint az ukrán kormány az állami tulajdonban lévő vállalatok széles körű privatizációjára készül, állítólag egyebek mellett eladná a Barátság kőolajvezeték tulajdonában lévő szakaszát és a Naftohaz gázipari vállalatot is.
November 17-én rendezik meg első alkalommal az Erzsébet-bált a Gödöllői Királyi Kastélyban, a nagyszabású jótékonysági rendezvény bevételét a koraszülötteket mentő Peter Cerny Alapítvány kapja – mondta el a szerdai sajtótájékoztatón Gémesi György polgármester Gödöllőn.
Városnappal egybekötött szüreti mulatsággal ünnepelte első írásos említésének 683. évfordulóját a település.
Az ukrán sajtó szerint bejelentette visszavonulását a politikai pályára készülő Vitalij Klicsko, aki azonban cáfolta a híreket, és jelezte: talán az egyik donecki sajtótájékoztatóján rosszul fogalmazott.
A Központi Választási Bizottság megváltoztatta annak a weboldalnak a címét, amelyen egy videomegfigyelő rendszer segítségével közvetítik majd a választást.
A Donyecki Városi Tanács képviselői regionális státuszt szavaztak az orosz nyelvnek.
Bár a tavalyinál több pénz jutott idén a kisebbségi kultúra állami támogatására Szlovákiában, a pénzek elosztása mégsem hozott elégedettséget, nem egy civil szervezet és több felvidéki magyar sajtóorgánum is jelezte: nem tartja átláthatónak a pénzekről hozott döntéseket, és megkérdőjelezik a csökkentések okait is.
Két éven belül ki kellene emelni a tengerből.
Formájáról kapta nevét a brit fővárosban a múlt héten átadott, építészeti és fenntarthatósági szempontból is egyedülálló épület, a Kristály. A világ egyik „legzöldebb” építménye a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és 65%-kal kevesebb szén-dioxidod bocsát ki, mint egy hasonló irodaház.
End of content
End of content