Vettel hajszállal Hamilton előtt Szingapúrban
A Red Bull világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel végzett az élen a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén. A német mögött Lewis Hamilton, valamint csapattársa, Jenson Button zárt.
A Red Bull világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel végzett az élen a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén. A német mögött Lewis Hamilton, valamint csapattársa, Jenson Button zárt.
Meglepve láttam, hogy a Kárpáti Igaz Szó (KISzó) keddi számának címlapján Erdő Péter kezet fog Gajdos Istvánnal, az UMDSZ elnökével.
Schneider Iván 1996. január 20-án született Fancsikán, a Nagyszőlősi járásban.
Világszerte egyre nagyobb problémát jelent a fiatalok magas munkanélküliségi aránya. Nemzetközi adatok alapján a 25 év alatti fiatalok 12,7 százaléka állástalan, hazánkban ez az arány majdnem eléri a 40 százalékot. Szeptember 19-én Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója indította útjára a Microsoft YouthSpark programját.
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja, amelynek megrendezését 1994-ben kezdeményezte – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával – a Nemzetközi Alzheimer Társaság.
Várostörténeti jelentőségű, 18. századi pincerendszer maradványaira bukkantak Veszprém belvárosában építési munkálatok során. Porga Gyula polgármester az MTI-nek szerdán azt mondta: ha tehetik, megmentik és bemutatják a pincesort.
Régi lépcsők vezették a kutatókat azokhoz a piramisokhoz, amelyekhez hasonlót még nem találtak az egyébként is rejtélyes etruszkok emlékei között.
A szilva az egyik legszebb és legfinomabb gyümölcse az őszi időszaknak.
„Nem tanácsokat kell adni, hanem segíteni kell a határon túli magyaroknak”. A köztársasági elnök azon a rendezvényen vett részt, amelyen 38 felvidéki magyar kisiskolás vette át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját.
A magyarországi képes sajtó első évszázadának képanyagából válogat „Az Ország Tükre – A képes sajtó Magyarországon 1780–1880″ című csütörtöktől látogatható tárlat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában.
End of content
End of content