Semjén: Összmagyar parlament áll fel 2014-ben

A százéves szabadkai városháza épületében tartott előadást a magyar nemzetpolitikáról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A politikus a szerbiai magyarok országos kisebbségi önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács meghívására érkezett a városháza átadásának centenáriumi ünnepségére. Ezt megelőzően Semjén Zsolt megbeszéléseket folytatott helyi magyar politikai vezetőkkel is.

Szüreti bál Asztélyban

Kárpátalja magyarlakta régiójában több generációra visszamenő hagyománynak számít a szüreti bál, melyet településeinken évente zömmel szep­tember végén–október elején tartanak meg. Igen elterjedt hagyományról van szó, melynek egyik sajátossága az, hogy olyan tájegységeken is megrendezik, ahol már szinte egyáltalán nem foglalkoznak szőlővel: itt a hangsúly a bálon van, nem a szüreten. A Beregvidéken szintén kezdetüket vették…

Amit nem tudsz elmondani dalban, azt mondd el mesében!

Nem mindennap találkozik az ember egy Kossuth-díjassal. Beismerem, jókora gombóc volt a torkomban, amikor múlt heti, csapi előadása után sikerült találkoznom Berecz Andrással, de kezdeti izgalmam azonnal eltűnt, amint ezzel a roppant jó kedélyű, nyílt és meglepően őszinte emberrel társalogni kezdtem. S elmondhatom: sokat tanultam abban a néhány percben.

End of content

End of content