A törzsi jelképektől az önmegvalósításig: a tetoválás múltja és jelene
A test különböző módszerekkel való díszítésének és a különböző csoportokhoz, törzsekhez való tartozás jelképezésének története az időszámításunk előtti időkbe nyúlik vissza.
A test különböző módszerekkel való díszítésének és a különböző csoportokhoz, törzsekhez való tartozás jelképezésének története az időszámításunk előtti időkbe nyúlik vissza.
A parlamenti választási kampány kezdete óta már 40 büntetőeljárást indított a rendőrség kampánysértések miatt – számolt be egy magas rangú ukrán belügyi vezető EBESZ-megfigyelőknek.
Saját szöveteiből létrehozott, saját alkarján növesztett műfület kapott egy amerikai nő, akinek bőrrák miatt a teljes bal fülét el kellett távolítani.
Az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap hosszútávú együttműködésbe kezdett, melynek keretében több magyar dokumentumfilmet hoznak létre közösen. Az első film, amely az együttműködés keretében valósul meg, Sós Ágnes Szerelem patak című rendezése.
Egy Magyarországon élő angol kertészeti vállalkozó öt évvel ezelőtt úgy döntött, hogy önállóan barangolja be Kárpátalját. Alexander Stemp október 4-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán mutatta be az élményeit megörökítő útikönyvét, melyet térségünk ihletett.
Október 5-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház egy újabb csodálatos színdarabbal, Anton Pavlovics Csehov Kastanka című mesejátékával lepte meg közönségét.
A szőlő ősi kultúrnövényünk, az ókori időtől fogva a civilizáció jelképévé vált, nem beszélve a belőle készült borról. Jóllehet főleg érlelt nedű formájában kortyoljuk a legnagyobb mennyiségben, sokféleképpen felhasználható, értékes gyümölcsről van szó.
Hamarosan bekerül az internethasználati zavar nevű rendellenesség a nemzetközi pszichiátriai kézikönyvekbe.
Az IBF, a WBO és a WBA nehézsúlyú profiboksz-világbajnoka, Vlagyimir Klicsko nem érti, hogy a brit David Haye miért próbálja rávenni bátyját, a WBC övét birtokló Vitalijt egy bokszcsatára.
Ukrajnában, így a kárpátaljai iskolákban is október első vasárnapján köszöntik a pedagógusokat, bár ez az ünnep húsz év múltán sem tudta felülmúlni a Szovjetunióban kialakult nagy kultuszú nemzetközi nőnapot.
End of content
End of content