Nincs gáz: Moszkva felmondta a megállapodást

Dmitrij Medvegyev Oroszország nevében egyoldalúan felmondta az Ukrajnával kötött megállapodást a gázszállítások ellenőrzéséről, az ukrán fel szerződésszegésére hivatkozva. Ezzel megint a távolba kerül az orosz gáz európai szállításának beindítása.

Botrány az ukrán parlament első ülésén

Némi botránnyal kezdődött meg tegnap az ukrán parlament első ülése. A Femen ukrán feminista csoport a korrupció ellen tüntetett Kijevben: a félmeztelen aktivisták megpróbáltak bejutni a törvényhozás épületébe, de a rendőrök útjukat állták.

6 érv, hogy miért együnk citromot

A citromnak sok egészségügyi előnye ismert már évszázadok óta. A két legnagyobb ismérve, hogy antibakteriális és immunerősítő hatású. De gondolták volna, hogy a bőr- és fogápolásban is hasznát vehetjük?

Észak-Korea felbocsátotta a rakétáját

Dacolva a nemzetközi közösség figyelmeztetéseivel Észak-Korea útnak indította helyi idő szerint szerda reggel a műholdat szállító háromfokozatú rakétáját, és a kísérlet ezúttal feltehetően sikeres volt.

Mennyi vizet igyunk?

A szakértők többsége egyetért abban, hogy egészséges a napi hat-nyolc pohár víz fogyasztása. Úgy tűnik azonban, hogy nem mindenki osztja ezt a véleményt.

Útkereszteződéshez érkezett az emberiség

Egy amerikai hírszerzési anyag szerint a kínai gazdaság kevesebb mint 20 éven belül az amerikai gazdaság elé ugrik, ami „drámai változást hoz az emberi történelembe”. A szerzők szerint mindez ahhoz vezet, hogy nem lesznek szuperállamok, hanem „koalíciók” rendelkeznek majd a hatalommal.

Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kudron Katalinnal

Napjaink generációs jelensége a fiatalkor kitolódása. Kitolódik a gyermekvállalás és a családalapítás is, ami legtöbbször a továbbtanulásnak tudható be. A fiatalok később önállósulnak, élvezik a biztonságot, amit a szüleik nyújtanak nekik. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) működési berendezkedése önállóságra készteti a diákokat, s rákényszeríti őket, hogy felelősségteljes felnőttként intézzék tanulmányi ügyeiket.

End of content

End of content