Húsz év után újra hadihajókat küldenének az oroszok a Földközi-tengerre
Oroszország több mint húsz évi szünet után ismét hadihajókat kíván állomásoztatni a Földközi-tengeren – közölte vasárnap a haditengerészet parancsnoka.
Oroszország több mint húsz évi szünet után ismét hadihajókat kíván állomásoztatni a Földközi-tengeren – közölte vasárnap a haditengerészet parancsnoka.
A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) 2013 márciusában immár negyedik alkalommal rendezett tanulmányi vetélkedőt a kárpátaljai középiskolák 10. és 11. osztályos tanulói számára.
Ukrajnában már nem a börtönbüntetését töltő volt ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko az ellenzék legnépszerűbb személyisége, hanem a világhírű ökölvívó világbajnok, Vitalij Klicsko.
Folyamatosan tanul szereplőitől Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas debreceni színésznő, aki Érdemes Művész díjat vehetett át 2013. március 14-én. Szerepálma nincs, a Nemzeti Színházba átigazolva célja pedig az, hogy az eddigi úton haladhasson tovább.
Rövidesen pályáztatni lehet majd a hungarikumnak szánt értékeket. A rendszer nem lesz egyszerű, érdemes tehát az érdekelteknek nagyon odafigyelnie a részletekre.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektora, dr. Fegyir Vascsuk felkérte a diákokat, hogy aktívan vegyenek részt azokban az intézményi szerkezeti egységekben, melyekért felelősséggel tartoznak.
Hivatalos definíció szerint az alvás a legtöbb gerinces természetes pihenőállapota.
Több ezren tüntettek szombaton az ukrán nacionalisták fellegvárának tartott a nyugat-ukrajnai Lembergben, Julija Timosenko ellenzéki politikus szabadlábra helyezését és Viktor Janukovics elnök távozását követelve.
Március 15-én a Kárpátaljai Megyei Bavka Bábszínház adott otthont a Tehetségek sokgyermekes családból nevet viselő országos verseny és fesztivál megyei fordulójának.
Magyar-kínai koprodukcióban készülő dokumentumfilm forgatása zajlik ezekben a napokban Kínában. Főszereplői egykor Magyarországon edző kínai futballisták, akik hazájukban később ismert sportolók, sportvezetők lettek.
End of content
End of content