• Magyar egyetemet alapíthatnak Szabadkán?

    A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási stratégiájának köszönhetően sokkal többen szeretnének egyetemre menni a vajdasági fiatalok közül – mondta a szabadkai tudóstalálkozón Korhecz Tamás. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: az utolsó pályázati körben 607 olyan egyetemista jelentkezett ösztöndíjra, akik a Vajdaságban tanulnának tovább.

  • TGM: „Szülőfalujában temették el a román férfit”

    Tamás Gáspár Miklóst, korunk egyik legismertebb magyar publicistáját Kárpátalján még a rendszerváltás utáni években úgy könyvelték el, mint a szocialista-liberális sajtó emblematikus figuráját, akitől minden idegen, ami nemzeti, s aki következésképp olyan ugyancsak „nemzetietlen” lapokban publikál, mint amilyennek mondjuk a HVG számít sokak szemében.

  • Szubotnyik

    Régen azt hittem, a Szovjetunióval együtt a munkaszombat is megszűnik majd, de nem így történt. A lányom ugyan nem ismeri már azt a híres festményt, amelyen a proletariátus, a nagy forradalom vezére többedmagával, öltönyben (!) gerendát cipel a vállán ezen nevezetes alkalomból, de két évtizeddel a rendszerváltást követően még mindig megmozdul a szakállas emberke születésnapja,…

  • Hazamegyek

    Katartikus pillanatok, el nem évülő felismerések, felszabadító megkönnyebbülés – mindezek emlékezetes állomások a megtérés útján.

  • Brüsszel már nem követel Kijevtől kegyelmet Timosenkónak

    Az Európai Unió mérsékelte az Ukrajnával szemben a társulási megállapodás megkötése fejében tett követelményeit, törölte egyebek között Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök szabadon bocsátására vonatkozó követelését – írta csütörtöki számában a Kommerszant-Ukrajína című lap.

End of content

End of content