Biológiailag lebomló műanyag narancshéjból
A műanyaghulladék az egyik legrosszabb fajta hulladék, mert nagyon lassan bomlik le, tele vannak vele a szeméttelepek és szennyezi az óceánokat.
A műanyaghulladék az egyik legrosszabb fajta hulladék, mert nagyon lassan bomlik le, tele vannak vele a szeméttelepek és szennyezi az óceánokat.
Peking és Sanghaj után immár a dél-kínai Kuangcsouban is lehetővé vált a vízum nélküli látogatás három nap erejéig.
Hamarosan megkezdi működését a Sólyom magyar légitársaság, a menetrendet a néhány héten belül induló online jegyértékesítéskor hozzák nyilvánosságra – mondta Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kisiklott egy szuperexpressz szerda este a spanyolországi Galicia autonóm közösség fővárosa, Santiago de Compostela mellett.
A bevételek és ráfordítások minisztériuma az ÁFA jelenlegi 20 %-ról 9 %-ra való csökkentését valamint a forgalmi adó 1-2 %-os bevezetését javasolja Ukrajnában.
Kárpátalján idén az idegenforgalomból befolyt összeg 62 ezer hrivnyával meghaladja a tavalyi bevételt.
Megnyitotta kapuit a legnagyobb református ifjúsági találkozó.
2014. január 1-ig halasztották a bírságok befizetését a fizetési műveletek regisztrálásáról szóló elektronikus jelentés beadásának elmulasztásáért. A változtatást előíró törvény július 14-én lépett hatályba.
A munkácsi határőrosztag asztélyi munkatársai 2160 doboz cigarettával teletömött autóra bukkantak.
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem…
End of content
End of content