Kárpátalja ma: Ferenczi Tihamér költő, Badaló szülötte
Ferenczi Tihamér költő 1941. november 24-én született Badaló községben, parasztcsaládban.
Ferenczi Tihamér költő 1941. november 24-én született Badaló községben, parasztcsaládban.
Gvadányi József író, generális az 1763-as hubertsburgi béke után a nádor-huszárezrednél, a bereg megyei Badalón állomásozott.
Neves ukrán jogászok terjesztettek elő Viktor Janukovics elnöknek javaslatokat arra vonatkozóan, milyen jogi alapon bocsáthatja szabad lábra Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt – jelentette be kedden az ukrajnai újságírók társadalmi szervezetének vezetője.
Nem kaphatja meg a politikai menekült státust Magyarországon Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő és neje, mivel mindkettőjüket súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Ukrajnában – közölte kedden az ukrán külügyminisztérium sajtóosztálya.
Augusztus 18-án a Beregszászi járás több községében is falunapot tartanak: Rafajnán, Haranglábon és Borzsován.
„Lakhelyétől függetlenül minden diáknak lehetőséget adunk a szakosított képzésre.
Október elején Kárpátaljára látogat Viktor Janukovics ukrán államfő a megyei közigazgatási hivatal információi szerint.
Szeptember elsejéhez közeledve a szülők egyre fokozottabban foglalkoznak azzal, hogy megfelelően felkészítsék gyermeküket az előttük álló tanévre.
Láz Szülőföldem AnyámA kertben Diófa MadarakNyugtalanul Kereslek A legkisebb
Engedélyezték Nagy-Britanniában a bazálsejtes, azaz a hámsejtekből kiinduló bőrrák elleni gyógyszert.
End of content
End of content