Még tart a jelentkezés az állattenyésztő mérnök szakra
A gödöllői Szent István Egyetem július 30-án tartotta az állattenyésztő mérnöki szak távoktatási képzésének felvételi tájékoztatóját.
A gödöllői Szent István Egyetem július 30-án tartotta az állattenyésztő mérnöki szak távoktatási képzésének felvételi tájékoztatóját.
A szovjet időkből maradt ránk, hogy a gépjármű vezetéséhez meghatalmazásra van szükség a tulajdonostól. Ennek az okmánynak a hiánya miatt nem tudott Olga Szkripnik ukrán állampolgár Oroszországba utazni.
Az 20. évét ünneplő II. Rákóczi Ferenc Magyarságismereti Mozgótábor – Diákok Határok Nélkül (Students Without Boundaries) programot, amely 2008 óta az Európai Unió legjobb programsorozata címet viseli, idén június 29. és július 14. között rendezték meg.
Az Ukrán Nemzeti Bank rendelete szerint kizárólag nemzeti valutában adhatják ki a bankok a külföldről átutalt pénzösszegeket.
Ivan Kacsur, a megyei közigazgatási hivatal helyettes vezetője az augusztus 2-i gyűlésen arról számolt be, hogy az egynapi kórházi tartózkodás gyógyszeres ellátására közel 12 hrivnyát, étkeztetésre pedig 6,6 hrivnyát fordítanak az ungvári kórházakban.
Cristiano Ronaldo 2018-ig meghosszabbította szerződését a Real Madrid labdarúgócsapatánál – a királyi gárda ügyeiben mindig jól értesült Marca internetes oldalának hétfői beszámolója szerint.
Kljáp Mihajlo, Sándor Fegyir, Palkó Gyula: A turizmus korszerű válfajai. Tankönyv. A fordítás az alábbi mű alapján készült: М.П. Кляп, Ф.Ф. Шандор: Сучасні різновиди туризму. Київ: Знання, 2011. 327. old.
Két, a szárazföldi Kínát Tajvannal összekötő autópálya tervét fogadta el a pekingi kormány, mely gyakorlati hasznán túl szimbolikus jelentéssel is bírhat.
Terrorveszély miatt világszintű utazási figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok. A közelebbről nem meghatározott veszélyhelyzet a hivatalos közlemények szerint különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában jelentős.
A Celosia plumosa Arrabonát (Tollas kakastaréj) Kováts Zoltán nemesítette ki több mint egy évtized munkájával.
End of content
End of content