Templomok éjszakája- Beregszász
Szent Kereszt Felmagasztalása templom búcsújának előestéjén a Templomok Éjszakája programok nyitó mozzanataként Majnek Antal megyéspüspök celebrál misét.
Szent Kereszt Felmagasztalása templom búcsújának előestéjén a Templomok Éjszakája programok nyitó mozzanataként Majnek Antal megyéspüspök celebrál misét.
Július végén Oroszország korlátozta a vezető ukrán csokoládégyár, a Roshen termékeinek forgalmazását minőségi és egészségügyi okokra hivatkozva.
A sóstavairól híres Aknaszlatina községben még a megszokottnál is több turistával találkozhattunk az elmúlt hétvégén.
Versenyszellem, tudásvágy, elhivatottság – ezekkel a fogalmakkal jellemezhető leginkább jelenlegi beszélgetőpartnerünk, Dobos Sándor, aki saját történetével igazolta nézetét, miszerint a szorgalmas, kitartó munka előbb-utóbb mindig meghozza gyümölcsét.
A július legfontosabb gazdasági híre az, hogy 30 százalékkal megnőtt a lakáskereslet. Ám nem azért, mintha hirtelen megnőtt volna a lakosság vásárlóereje, hanem azért, mert augusztus és szeptember folyamán érvénybe lépnek azok az új jogszabályok, melyek következtében jelentősen megemelkednek a lakásügyletekkel kapcsolatos kiadások.
Az utóbbi években észrevehetően növekszik az amatőr sporthorgászok száma: így vidékünkön is. Közülük sokan anyaországi horgászversenyekre is elutaznak, hogy szenvedélyüknek hódoljanak. Egyikük, a beregszászi Turóczy Gábor pl. a közelmúltban második helyezést ért el a Nagykállón megrendezésre került Pecamánia Road Show nevű nemzetközi horgászverseny-sorozat egyik fordulóján. Az alábbiakban Gáborral beszélgettünk tapasztalatairól, élményeiről.
Nevetlenfalu és Tiszapéterfalva között, az ukrán–román határ szomszédságában terül el a történelmi Ugocsa megye egyik legrégebbi múltra visszatekintő, először 1216-ban említett, kevesebb mint 1000 lelket számláló kis faluja, Batár. Nevét a mellette elhaladó Batár folyó után kapta.
2013. július 28-án, egy szép nyári koraestén nagyszámú közönség gyűlt egybe a nevetlenfalui Country Clubban, hogy meghallgassák a KMKSZ Nevetlenfalui Alapszervezete által megszervezett első Anna-napi koncertet, majd táncoljanak egy jót a szintén az alapszervezet rendezésében sorra kerülő I. Nevetlenfalui Anna-bálon.
„Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek” Pl 16,24
Az Egyesült Államokban 150 olyan város van, amely a csődöt jelentő Detroithoz hasonló helyzetbe került.
End of content
End of content