Akikre büszkék lehetünk… Interjú Vrázsa Beátával
Helytállni egy idegen környezetben, érvényesülni a hazánktól távol nem egyszerű feladat, nagy kihívást jelent és vállalkozó kedvet igényel.
Helytállni egy idegen környezetben, érvényesülni a hazánktól távol nem egyszerű feladat, nagy kihívást jelent és vállalkozó kedvet igényel.
A bajnoki listavezető német Nico Rosberg nyerte a Német Nagydíjat, élete első győzelmét aratva hazai pályán.
Újabb nehézfegyvereket adott Oroszország a kelet-ukrajnai szakadároknak – jelentette ki Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
A béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben Ferenc pápa vasárnap délben, a római Szent Péter téren.
A Jánosi Református Egyházközség július 14. és 18. között rendezte meg a Vakációs Bibliahetet.
Digitalizálják a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának valamennyi dokumentumát.
Miután a megyeszékhelyen a napokban emelkedett az iránytaxik viteldíja, a városvezetők úgy gondolták, nem árt figyelmeztetni a fuvarozókat, hogy cserébe a magasabb viteldíjért a szolgáltatás színvonalának javítását ígérték – írja a pénteki találkozóról beszámoló mukachevo.net.
„Egy lakóház felének tulajdonosa vagyok immár 1994 óta. Az épülethez tartozó 0,32 ha földterület mostanáig nem volt privatizálva. A községi tanács adatai szerint a szóban forgó földterületből máig 0,24 ha az én használatomban van.
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (a továbbiakban: NHKKA) és a Magyar Képregény Szövetség (a továbbiakban: MKSZ) pályázatot hirdet képregények készítésére az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából.
Első alkalommal rendezik meg július 24. és 27. között a Hungarikum Hétvégét a budai Várban.
End of content
End of content