Kárpátalja anno: munkácsi millenniumi ünnepségek
Magyarország 1896-ban ünnepelte a honfoglalás 1000. évfordulóját. Számos megemlékezés, kiállítás, építkezés tette felejthetetlenné a millennium esztendejét.
Magyarország 1896-ban ünnepelte a honfoglalás 1000. évfordulóját. Számos megemlékezés, kiállítás, építkezés tette felejthetetlenné a millennium esztendejét.
Kárpátalja kormányzója, Valerij Luncsenko levélben fordult Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökhöz, melyben 100 millió hrivnyát kért a 2014-es állami költségvetésből a Beregszász és Asztély közti elkerülő autóút építésének folytatására a nemzetközi határátkelő felé.
Tíz év alatt világszerte 30 százalékkal csökkent a szerzett immunhiányos betegség (AIDS) okozta halálesetek száma, csakúgy mint az új fertőzéseké, így megvan a remény, hogy 2030-ra legyőzhető lesz a járvány – közölte szerdán az ENSZ szakosított szervezete, az UNAIDS.
A nők után a magyar férfi párbajtőrözők is kivétel nélkül továbbjutottak a selejtezőből a kazanyi vívó-világbajnokságon.
„Különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele lényét. Mint a szentekét” – írta különleges személyiségéről Végh Antal. Neki köszönhetjük a magyar irodalom egyik legszebb alkotását, a Ki viszi át a szerelmet? kezdetű verset. Nagy László, Kossuth-díjas költő 89 éve született.
Az ív alakú híd acélszerkezete a Chenab-folyó két partját fogja összekötni az észak-indiai Dzsamu és Kasmír szövetségi állam hegyvidéki térségében.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön parancsot adott a hadseregnek, hogy szárazföldi hadműveletet kezdjen a Gázai övezetben.
A fogyasztói árindex 2014 júniusában 12 százalékra emelkedett, míg januárban 0,5 százalék volt – közölte az Ukrán Nemzeti Bank sajtószolgálata.
És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.
A 1939-ből származó feljegyzéseket maiakkal kiegészítve egy új időkapszulába zárva tették vissza csütörtökön eredeti helyükre a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projekt gazdái.
End of content
End of content