Ínyvérzés, ínygyulladás: otthon is kezelhető

Ínyvérzés, ínygyulladás: otthon is kezelhető

Az egyik leggyakoribb fogászati probléma az íny gyulladása: az íny vérezhet, megduzzadhat, elveszíti egészséges rózsaszín árnyalatát. A kezeletlen ínygyulladásnak súlyos következményei lehetnek – többek között a fogak elveszítése. Mit tehetünk ellene?

Keresztyén bálon a tóháti ifjúság

Keresztyén bálon a tóháti ifjúság

„Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.” (Prédikátor 3:4) – hangzott el a VI. Tóháti Keresztyén Bálon 2015. február 21-én az az Ige, mely megalapozta a rendezvény célját és értelmét: a hívő embernek az Isten által rendelt időben megfelelő keretek…

Magyar feltalálók: Fleischmann Rudolf és a növénynemesítés

Magyar feltalálók: Fleischmann Rudolf és a növénynemesítés

Neves feltalálók között keresgélve igencsak meglepődve olvastam Fleischmann Rudolf nevét, aki főként a kukorica nemesítésével szerezte érdemeit. Meglepő már csak azért is, hiszen azt hinné az ember, hogy a növények esetében nincs szükség újabb találmányra, a természet Isten ajándéka. Az emberben azonban mindig ott uralkodik a vágy, hogy jobbá és fejlettebbé tegye környezetét, akár a…

End of content

End of content