Tízezer bányászt bocsátanak el Ukrajnában

Tízezer bányászt bocsátanak el Ukrajnában

Volodimir Demcsisin ukrán energiaügyi és szénipari miniszter tájékoztatása szerint idén tízezer bányászt bocsátanak el, valamint öt állami szénbánya bezárását és további hét bánya működésének felfüggesztését tervezik – adta hírül a transkarpatia.net.

A korai burgonya termesztéséről Kárpátalján II.

A korai burgonya termesztéséről Kárpátalján II.

A korai burgonya termesztésével kapcsolatos aktuális kérdésekről, mindenekelőtt a fajtaválasztásról, a vetőgumók csíráztatásáról-ültetéséről és a növény hajtatásban, illetve fóliatakarás alatti termesztéséről beszélgettünk Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodóval, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadójával. Folytatjuk a korábban megkezdett témát.

Kárpátaljai portré: interjú Marcsák Gergellyel

Kárpátaljai portré: interjú Marcsák Gergellyel

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (…) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként” – Kosztolányi Dezső szavai jutnak eszembe, ha kedves barátomra, Marcsák Gergelyre gondolok. Magyartanár, irodalmár, zenész, mesemondó… A magyar kultúrát őrzi, ápolja, műveli a tőle telhető legszebb módon….

Ha támad az influenza

Ha támad az influenza

Európa nyugati felén és több, Ukrajnával szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van – derül ki a különböző járványügyi jelentésekből. Vidékünkön ugyan még nem beszélhetünk kiterjedt járványról, de az utóbbi két hét során lényegesen megnőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Emiatt nincs tanítás Ungvár, Csap, Munkács, Beregszász, Nagyberezna iskoláiban, illetve a Munkácsi és Ungvári járás…

Vásárlási tanácsadó: Mikrohullámú sütő

Vásárlási tanácsadó: Mikrohullámú sütő

A „mikró” mára a konyha majdhogynem nélkülözhetetlen kellékévé vált. Használatával jelentősen felgyorsíthatjuk a főzés folyamatát, a melegítést és az olvasztást. A többfunkciós készülékekkel süthetünk, főzhetünk és grillezhetünk is. De hogyan vásároljunk mikrohullámú sütőt?

End of content

End of content