Félő, hogy újabb kárpátaljai áldozatai lesznek a kelet-ukrajnai konfliktusnak

Félő, hogy újabb kárpátaljai áldozatai lesznek a kelet-ukrajnai konfliktusnak

Debalceve körzetében körbevettek egy kárpátaljai katonai egységet, emiatt félő, hogy további kárpátaljai áldozatai lesznek az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén.

Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban

Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban

Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban: több mint négymilliárd koronás (44,5 milliárd forint) bevételt hoztak tavaly filmes és televíziós produkciók a 2010-ben bevezetett filmes kedvezményeknek köszönhetően – közölte Helena Bezdek Franková, a cseh Állami Filmalap igazgatója kedden Prágában.

Ellentmondó hírek a Debalcevében folyó harcokról

Ellentmondó hírek a Debalcevében folyó harcokról

Ellentmondó hírek érkeztek kedden a Donyeck megyei Debalceve városában uralkodó helyzetről: ukrán újságírók beszámolói szerint az utcákon folynak a harcok, és a szakadárok elfoglalták a település vasútállomását, valamint rendőrkapitányságát, a kijevi hadműveleti parancsnokság viszont továbbra is azt állítja, hogy a katonák tartják állásaikat a városban és környékén.

Sült hekk recept

Sült hekk recept

A hekk ízletes fehér húsú halfajta, mely az Atlanti-óceán lakója. Hazánkban fagyasztott állapotban kapható. Felnőttek és gyerekek egyaránt szeretik, mivel húsa nagyon ízletes és szálkamentes.

End of content

End of content