Felerősödhet a régészet szerepe a magyar őstörténet kutatásában

Felerősödhet a régészet szerepe a magyar őstörténet kutatásában

Felerősödhet a régészet szerepe a magyar őstörténet kutatásában, hiszen hatalmas a feltáratlan anyag. Egy új régészeti leletanyagra hivatkozva a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Őstörténeti Témacsoportja úgy véli, nem vándoroltak évszázadokig a magyar törzsek, csupán öt-hat évtized alatt érhettek el az Urál vidékétől a Kárpátokig.

Hetven éve ért véget Budapest ostroma

Hetven éve ért véget Budapest ostroma

A II. világháború során több város is heves harcok színterévé vált – mint például Sztálingrád (ma: Volgográd), Varsó, illetve Berlin –, melyek hatalmas pusztítással jártak, s a magyar főváros is egy elhúzódó ostrom áldozata lett, méghozzá teljesen értelmetlenül, akkor, amikor a háború már eldőlt, s a Harmadik Birodalom csupán hiábavaló erőfeszítésekkel próbálta elkerülni az elkerülhetetlen…

150 éves a Pesti Vigadó

150 éves a Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó a művészetek templomává vált – fogalmazott köszöntőjében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 150 éves Pesti Vigadó évfordulója alkalmából tartott konferencián, február 12-én. Az egy éve megnyitott épületben folyamatosan pezsgő kulturális élet és komoly szakmai munka zajlik.

Miért hasznos a dió, a földimogyoró és a napraforgómag?

Miért hasznos a dió, a földimogyoró és a napraforgómag?

Az olcsón beszerezhető magvak nemcsak kiválóan ízesítenek, vitaminban is gazdagok. A diók nemzetségének tudományos elnevezése voltaképp egy latin kifejezésből eredeztethető, melynek jelentése: Jupiter makkja (Juglans). A kifejezésből következtethetünk, hogy már az ókoriak is értékes termésnek tartották a természet eme ajándékát.

End of content

End of content