Szeptembertől számos változás várható a felsőoktatásban
Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium hivatalos honlapján közzétették a felsőoktatási intézményekre vonatkozó újításokat, melyek a következő tanévtől lépnek érvénybe – írja az osvita.ua.
Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium hivatalos honlapján közzétették a felsőoktatási intézményekre vonatkozó újításokat, melyek a következő tanévtől lépnek érvénybe – írja az osvita.ua.
Kotsis Edina harmadik lett a tekvondósok klubcsapat Európa-bajnokságán, amely a törökországi Antalya-Belekben zajlik.
Ez idáig a tudósok úgy vélték: a bolygók kialakulásához szükség volt arra, hogy az első csillagnemzedékek tagjai termeljék meg a planéták megformálódásához elengedhetetlen nehezebb anyagokat, melyek nóva- és szupernóva-robbanások során szétszóródtak a világegyetemben, és beépültek a később formálódó naprendszerekbe.
Február 10-én tartotta soros ülését a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) sajtódíját odaítélő bizottság.
Háromszáz éves Stradivari-hegedű szólal meg Máltán egy márciusi koncerten, a hangszer az elmúlt fél évszázadban alig pár alkalommal volt hallható.
A Föld magjának legbelső „szívét” fedezték fel amerikai és kínai kutatók, akik megállapították, hogy a belső rétegen belül egy jól elkülöníthető mag is található.
Az ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG közös felhívása
Az adminisztrációs szolgáltatási központok (CNAP) 2015-re tervezett korszerűsítésének támogatásáról a megyei tanács következő ülésén tárgyalnak – közölte a zaholovok.com.ua február 6-án.
Szent Skolasztika, Szent Benedek nővére az umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Fivérével együtt Istennek szentelte életét, és követte testvérét Montecassinóba, ahol 547 körül halt meg.
A hepatitis vírusokban több közös vonás is van, de ezek leginkább a tünetekben érhetők tetten. Hogy baj esetén felismerjük a kórokozó jelenlétét, bemutatjuk típusonként a szimptómákat.
End of content
End of content