• Szentszék: A közel-keleti keresztényeket a kihalás fenyegeti

    „Az etnikai és vallási alapú visszaélések áldozatai a Közel-Keleten” témáról tartott nyílt vitát március 27-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa New York-ban. Az ülésen felszólalt Bernardito Auza érsek, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője. Felhívta a figyelmet, hogy a keresztényeket a kihalás fenyegeti a Közel-Keleten és kérte, hogy a nemzetközi közösség mielőbb tegyen lépéseket vagy túl késő…

  • „Mindenképpen jó volt, hogy magyar iskolába jártam”

    Sajnos, nemegyszer előfordul, hogy magyar szülők – bár lakóhelyükön magyar iskola vagy iskolai tagozat is működik – ukrán tanintézetbe vagy kéttannyelvű iskolák esetében az oktatási intézmény ukrán tagozatába íratják be gyermekeiket. Úgy gondolják, gyermekük csak abban az esetben tanulja meg az államnyelvet, ha ukrán iskolába jár, pedig sok-sok példát hozhatunk fel annak bizonyítására, hogy ez…

  • Feltámadás, munkatilalom, sárga túró

    Akár a hagyományok tisztelete, akár a szülőktől látott, hallott dolgokhoz való ragaszkodás, akár a megszokás miatt, de valamilyen formában mindannyian igyekszünk felkészülni húsvét közelgő ünnepére, s ez korántsem csak a takarításban és a szépen vasalt ünneplő ruhákban mutatkozik meg.

  • Kárpátalján nincs elég védőoltás tbc ellen

    Csak 40%-ra van bebiztosítva a kárpátaljai egészségügy tuberkulózis ellen. Szamárköhögés, tetanusz, diftéria (torokgyík) és gyermekbénulás ellen van elegendő védőoltás, viszont tuberkulózis ellen nem tudják jelenleg beoltani a kárpátaljai gyermekeket.

  • BGA nyílt nap Beregszászban

    Március 25-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartottak tájékoztatót a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány („KMKSZ” JA) által szervezett nyílt napon a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) munkatársai A magyar kultúráért és oktatásért pályázati felhívás kapcsán.

End of content

End of content