• Vidéki gyökerekből táplálkozva

    Második alkalommal szervezte meg július 10. és 12. között Tu­rul Expo névre keresztelt nemzetközi termékkiállítását a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) azzal a céllal, hogy bemutatkozási és kapcsolatteremtési lehetőséget teremtsen a Kárpátalján élő és dolgozó vállalkozóknak, gazdálkodóknak, a szolgáltatói terület képviselőinek.

  • Állattartási adót vezetnének be Ukrajnában

    Állattartási adó bevezetéséről szóló rendeletet fogadott el a Legfelsőbb Tanács – közölte a coruption.net hírportál július 17-én. Az első olvasatban elfogadott törvény célja a költségvetés hiányának csökkentése az állattartó személyek megadóztatása által.

  • Problémákra számíthatnak az ukrajnai autótulajdonosok

    A Legfelsőbb Tanács második olvasatban is elfogadta azt a törvényt, amely változtatásokat irányoz elő a közlekedés biztonságával kapcsolatos szabályozásban – tájékoztat a coruption.net. Amint az új törvény érvénybe lép, és felszerelik az országutakon a megfigyelő kamerákat, komoly problémákkal szembesülhetnek azok az autótulajdonosok, akik személygépjárművük eladásakor nem íratták azt át az új tulajdonos nevére, csupán általános…

  • Elkezdődött a 21. Jász Világtalálkozó

    A jászok kitartása, kötelességtudata, hazaszeretete részévé vált a magyar nemzetnek – többek között erről beszélt a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a 21. Jász Világtalálkozón, amely szombaton vette kezdetét Jászalsószentgyörgyön.

  • Világbajnok lett a Spirit of Attila magyar csiliszósz

    Világbajnok lett a Spirit of Attila nevű magyar csiliszósz az Egyesült Államok Louisiana államában rendezett, a világ legerősebb önteteit felsorakoztató The World Hot Sauce Awards elnevezésű világversenyen a harmadik legerősebb szószok (Hot sauce/Hot) kategóriájában.

End of content

End of content