A szavazatod kiáltás! Te döntöd el, hogy továbbra is hallgatsz-e!

A szavazatod kiáltás! Te döntöd el, hogy továbbra is hallgatsz-e!

A szakmai tevékenységért ifjúsági kezdeményező központ egyik munkatársa ismeretterjesztő előadást tartott a választási jogról, a választások menetéről és a választási rendszerről „Először teszed? Tedd helyesen!” címmel a Rákóczi-főiskolán szeptember 29-én. Az ungvári civil szervezet az Egyesült Államok ukrajnai külképviselete által támogatott, Nyílt és becsületes választások c. projekt keretein belül keresi fel a kárpátaljai felsőoktatási intézményeket.

Megnevezte jelöltjeit az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség is

Megnevezte jelöltjeit az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség is

A múlt hét folyamán Beregszászban megtartotta jelölőgyűlését az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP), amelyen részt vettek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői is. Az ülés elfogadta az október 25-én esedékes önkormányzati választásokon a városi tanács képviselői helyeiért induló jelöltek listáját, valamint Beregszász polgármesteri címéért induló jelöltjét.

End of content

End of content