Year: 2015

Emelkedik a munkácsi közlekedés ára

Emelkedik a munkácsi közlekedés ára

Munkács városi gazdasági osztályának vezetője, Vitalij Hiljtajcsuk arról nyilatkozott a mukachevo.net hírportál újságíróinak, hogy a városi autóbuszokon való utazás ezentúl a korábbi 2,5 hrivnya helyett 3 hrivnyába kerül majd.

Hollande és Merkel Kijevbe látogat

Hollande és Merkel Kijevbe látogat

Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy Angela Merkel német kancellárral együtt csütörtök délután Kijevbe látogat, pénteken pedig Moszkvába utazik tovább, hogy javaslatot tegyen a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére. Az államfő mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy a diplomáciai megoldást „nem lehet a végtelenségig húzni”.

Mit ehet a lisztérzékeny?

Mit ehet a lisztérzékeny?

A lisztérzékenyek számára a tökéletes diétát akkor lehet megvalósítani, ha a glutént 100 százalékban kiiktatják az étrendből, vagyis ha tartózkodnak a búza, árpa, rozs, zab és az ezeket nyomokban tartalmazó ételek fogyasztásától.

A megszentelt élet napja a Munkácsi Egyházmegyében

A megszentelt élet napja a Munkácsi Egyházmegyében

Mint már évek óta, idén február 2-án is a Munkács melletti Schönbornban ünnepelték a megszentelt élet napját egyházmegyénk szerzetesei és szerzetesnővérei. Velük ünnepeltek az egyházmegyés papok, a domonkos és a ferences harmadrendiek, valamint a lelkiségi mozgalmak képviselői is. A szentmise ünnepi szónoka, Tomas Mavrics, a lazaristák tartományfőnöke Kijevből érkezett az ünnepségre.

End of content

End of content