Year: 2015

Békés egymás mellett élés

Békés egymás mellett élés

Miközben ismét mozgósítanak Kárpátalján, aligha lehet ünnepelni. A magyar kultúra napját talán mégis. Némi túlzással akár azt is mondhatnánk, egyebünk se maradt a magyarságunkon kívül, miután az infláció és a sorozóbizottságoktól való rettegés ismét elvitte a megtakarításainkat és a nyugalmunkat.

Mégiscsak 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt?

Mégiscsak 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt?

Az állami költségvetés optimalizálása érdekében a nők és a férfiak nyugdíjkorhatárának 65 évre emelését, valamint a dolgozó nyugdíjasok juttatásainak 90 százalékos korlátozását javasolta a pénzügyminisztérium – értesült a transkarpatia.net január 19-én.

Versíró pályázat gyerekeknek – 2015

Versíró pályázat gyerekeknek – 2015

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Nagyberegi Középiskola versíró pályázatot hirdet 10-17 éves korosztály (A kategória: 10-14 évesek, B kategória: 15-17 évesek) számára.

End of content

End of content