• Berlin szerint az orosz sajtó nem mindig tárgyilagos a Németországról szóló tudósításaiban

    Előfordulnak az orosz sajtóban a tárgyilagosság helyett a „tendenciózus” tájékoztatás jeleit mutató beszámolók Németországról – mondta a német kormány helyettes szóvivője pénteken Berlinben egy német sajtójelentéssel kapcsolatban, miszerint a nemzetbiztonsági szolgálatok azt a feladatot kapták a kancellári hivataltól, hogy tárják fel, törekszik-e a moszkvai vezetés titkosszolgálati eszközökkel a német közvélemény befolyásolására.

  • Hogyan javítsuk az anyagcserénket?

    Számos módon tudunk beavatkozni anyagcserénk működésébe anélkül, hogy tudnánk róla – most ezek közül részletezünk néhányat, és egyúttal tanácsokat is adunk a helyzetek feloldására.

  • EU-csúcs: Létrejött a megállapodás

    Hosszú tárgyalások után létrejött a kompromisszumos megállapodás Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.

  • Könnygázgránát robbant a koszovói parlamentben

    Ismét könnygázgránáttal akadályozta meg a koszovói ellenzék a parlament ülésének megtartását pénteken, a házelnök 18 képviselőt felfüggesztett, az ülést későbbre halasztották – számolt be róla a honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.

  • Évtizedes mélyponton az orosz vodkaexport

    Az orosz vámhatóság adataira hivatkozva a Kommerszant című orosz gazdasági lap arról számolt be, hogy tavaly 111,9 millió dollár értékben adott el külföldön Oroszország vodkát és más szeszesitalt, ami 42 százalék csökkenés 2014-hez képest.

  • Zajongás vagy figyelem a tanórán

    A mai középkorú olvasók – hozzám hasonlóan – még bizonyára emlékeznek az iskolai körmösökre, a vesszőcsapásokra, a hajhúzásokra és taslikra, melyeket a rendetlenkedő diákoknak osztották ki egykori tanáraink.

End of content

End of content