A ZSEK-et vagy a szomszédot pereljük?
„Egy ötszintes épületben van lakásunk, a harmadik emeleten.
„Egy ötszintes épületben van lakásunk, a harmadik emeleten.
Csernyivciben jártak tanulmányúton a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ukrán szakos hallgatói 2016. június 29. és július 1. között. Az út az ukrán irodalommal és kultúrával kapcsolatos ismeretek bővítését szolgálta.
Először sikerült rádiós jeladóval feltérképezni a cetcápák mozgását. Kiderült, hogy nagy mélységekbe is lemerülnek, de azt nem tudni, hogy miért.
Júliustól indul a Turisztikai filharmónia című projekt Ungváron – tette közzé a goloskarpat.info hírportál július 1-jén.
Istenért lépnek fel, Róla szólnak a dalok, Őérte vannak a próbák – vallja a Trinitas Band együttes, melyet sokan Kárpátalja legjobb keresztyén bandájaként emlegetnek. Váradi Enikő, Balogh Marianna, Dracskó Béla, Szanyi Ádám és Farkas Györgyi mondják el történetüket, útjukat, melyen végig az Úr egyengette lépteiket.
Van egy kedvenc mondásom: tudtam, csak nem sejtettem. Valahogy így vagyunk a folyadékpótlással is. tudjuk, hogy létszükséglet, de nem sejtjük, hogy nem a szomjhalálra kell gondolnunk ezzel kapcsolatban. a végletig ugyanis sok fázis van: a dehidratáció különböző fokai, melyek már egy kulacsnélküli túrán is ártanak szervezetünknek.
Csipkebokor – azonosulás és különállóság. (2 Mózes 3 vv.)
Több mint húsz gyermek fordult orvoshoz a napokban Gáton, mivel testükön allergiás kiütések jelentek meg és felszökött a lázuk. A hirtelen kialakuló tünetek megjelenésének ideje egybeesik a község határán elterülő termőföldek permetezésével, melyet az egyik mezőgazdasági vállalat végzett.
Elhárították az ukrán oldalon fellépő informatikai problémát.
A világbajnok német válogatott jutott tovább a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjéből, miután a rendes játékidő és a hosszabbítás is 1-1-re végződött, végül pedig a 11-esekben 6-5-re jobbnak bizonyult az előző kontinenstornán ezüstérmes olasz csapatnál.
End of content
End of content