• Felújított óvodát adtak át Salánkon

    Egy magyar óvoda Kárpátalján vagy bárhol a nagyvilágban mindig a magyar jövő egyik legbiztosabb ígérete – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a kárpátaljai Salánkon, ahol magyarországi, mindenekelőtt debreceni és miskolci önkormányzati támogatással épült óvodát és tornatermet avatott fel.

  • Betlehemes találkozó Tiszacsomán

    Tiszacsomán immár hetedik alkalommal került lebonyolításra a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének szervezésében a régmúlt karácsonyi hagyományait, kántálási szokásait felelevenítő regionális betlehemes találkozó, amelyre az idén is a helyi általános iskolában került sor.

  • Köszönetnyilvánítás a II. RFKMF Öregdiák Szövetségétől

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy „A magyar kultúráért és oktatásért ” regionális kárpátaljai program keretében pályázatunkat pozitívan értékelte. A megítélt és folyósított támogatásnak köszönhetően a közelmúltban lehetőség nyílott a szövetség eszközparkjának bővítésére.

End of content

End of content