A Szőlősgyulai Református Egyházközség köszönetnyilvánítása

A Szőlősgyulai Református Egyházközség köszönetnyilvánítása

A Szőlősgyulai Református Egyházközség köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ifjúsági házunk felújításában, nyári vakációs bibliatáborunk lebonyolításában, valamint új technikai eszközök beszerzésében nyújtott támogatásáért, mellyel 2016 folyamán segítette közösségünket. Isten áldását kívánjuk a lelkes támogatók életére, munkájára!

A magyar kultúra napját méltatták Bátyúban

A magyar kultúra napját méltatták Bátyúban

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon nemcsak az anyaországban, hanem Kárpátalja-szerte is számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak.

Környezetvédelmi rajzpályázat

Környezetvédelmi rajzpályázat

A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság ( Regisztrált Tehetségpont), a Gartáért Alapítvány és a Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak, Környezetvédelmi rajzpályázat címmel.

End of content

End of content