• Mitől lesz valaki teljesítménykényszeres?

    Egy színötös iskolai bizonyítvány alighanem minden szülőt büszkeséggel tölt el, a szakember ugyanakkor arra figyelmeztet, nem szabad mindenáron tökéletességbe hajszolni a gyermeket még a tanulásban sem. A jeles eredmény ugyanis nem minden.

  • Nő a szeszesitalok minimális fogyasztói ára

    A Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium nyilvánosságra hozta a miniszteri kabinet határozattervezetét, amely megállapítja egyes szeszesitalok új nagy- és kiskereskedelmi árát – jelentette az UNN hírügynökség a tárca weboldala nyomán.

  • Három kárpátaljai az ország leggazdagabbjai között

    A Fókusz magazin közzé tette Ukrajna száz legtehetősebb emberének listáját, melyben három kárpátaljai is helyet kapott, habár egyikük sem tartózkodik állandóan a megyében. A rangsort a 2016-os vagyoni helyzet alapján állították fel – adta hírül a pmg.ua hírportál.

  • Keresik Erdély hét csodáját

    Erdély hét csodájának kiválasztására indított internetes szavazást a Transindex.ro erdélyi hírportál és a goTransylvania telefonos alkalmazás fejlesztője. A kezdeményezés által szeretnék széles körben felhívni a figyelmet az erdélyi tájakra, szokásokra, művészetre, a történelemre és az épített örökségre.

  • Bajnokverés Ungváron

    Az országos élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban a rájátszás utolsó előtti fordulójára került sor Ungváron, ahol a helyi Junyiszty sportcsarnokban csaptak össze az idei dobogósok.

  • Bűvös erő – alkotáspályázat

    A világunkat működtető bűvös erő, az energia fogalmát járjuk körül a tematikus lapszámban. Hogyan termelődik az energia és mire használjuk? A fizikai kölcsönhatásokon túl születik-e energia a lelki kölcsönhatásokból? Miből nyerhetünk energiát, és miként takarékoskodhatunk vele?

  • A sápadtság okai

    Olykor a hétköznapokban is elsápadunk olyan érzelmek hatására, mint a düh, az ijedtség vagy a félelem, mindazonáltal betegség is állhat a háttérben, ha a tünet túl gyakran jelentkezik. Lássuk, mi minden válthatja ki a panaszt.

End of content

End of content