• Gyógynövényekkel a pattanások ellen

    A pattanásosodásra, aknére hajlamosaknak jó hír, hogy bizonyos növények rendszeres használatával komoly javulást érhetnek el az állapotukban. A cukorban és tejtermékekben szegény táplálkozás mellett az alábbi természetes szereket érdemes bevetni.

  • Lezuhant egy mianmari gép több mint száz emberrel a fedélzetén

    Az Andamán-tengerbe zuhant az a katonai repülőgép, amely több mint száz utassal a fedélzetén korábban eltűnt a radarok képernyőjéről, nem sokkal azután, hogy felszállt a Mianmar déli részében fekvő Myeik városából – közölték helyi sajtóforrások, a repülőgép törzsét megtalálták a tengerben – közölte a Voa Burmese mianmari hírportál.

  • Magyar találmánnyal röntgenezik a japán vulkánokat

    Új és minden eddiginél jóval költséghatékonyabb eszközt fejlesztettek ki a vulkánok (és sok minden más) átvilágítására a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjában, a technológiára pedig Japánban is szemet vetettek. Olyannyira, hogy a NEC japán IT-óriás megvette az MTA fejlesztését, amivel a vulkánok mellett hidakról és alagutakról akarnak röntgenképeket csinálni egy mesterséges intelligenciával kiegészített rendszerrel.

  • Rebrovot Hackevics váltja Kijevben

    A 32. fordulóval hivatalosan is véget ért az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2016–2017-es idénye. Az utolsó játéknap csonkára sikeredett, hiszen a Dnyipro–Voliny Luck találkozót a második félidő elején félbe kellett szakítani, mivel a vendégek kapusának közvetlen közelében egy petárda robbant fel…

  • Megtiltotta a srebrenicai mészárlás és Szarajevó ostromának oktatását a boszniai szerb elnök

    Megtiltotta a srebrenicai mészárlás és Szarajevó ostromának oktatását saját országrészében Milorad Dodik boszniai szerb elnök, aki kedden kijelentette: a boszniai Szerb Köztársaság területén soha nem kerülhetnek használatba olyan tankönyvek, amelyek arról szólnak, hogy a szerbek ostrom alatt tartották a fővárost vagy népirtást követtek el.

End of content

End of content