10 tény a rágógumi történetéről

10 tény a rágógumi történetéről

1. A nyírfakéregből készült kátrány volt hatezer évvel ezelőtt a neolitikus Európában élők rágógumija. Maga a kátrány antiszeptikus tulajdonságokkal bír, ezért akkortájt a szájápolásban volt jelentős szerepe, sőt olykor fogtömésként is alkalmazták.

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: görögkatolikus pap, teológiai tanár

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: görögkatolikus pap, teológiai tanár

Kárpátaljai görögkatolikus pap, teológiai tanár, újságszerkesztő, zarándoklat-szervező. Egész életét a vallás, az Istenbe vetett hit tölti ki. Gyermekkorától papnak készült. Teológiát tanult Ungváron és Rómában, majd hazatérve pappá szentelték és egyházközséget kapott. Emellett liturgiát tanít az ungvári papnevelő intézetben, az ukrán nyelvű egyházmegyei lap főszerkesztője, valamint zarándoklatok szervezője. Nős, három gyermek édesapja. Családjával az Ungvár…

„A biztos pont” lesz a jelmondata a 28. Tusványosnak

„A biztos pont” lesz a jelmondata a 28. Tusványosnak

„A biztos pont” lesz a jelmondata a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak (Tusványos), amelyen a részt vevő meghívottak egyebek mellett Kelet-Közép-Európáról, mint biztos pontról fognak előadást tartani és véleményt cserélni – jelentették be csütörtökön Kolozsváron a szervezők.

Zidane otthagyta a Realt

Zidane otthagyta a Realt

A spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Real Madridtól az Alavéshez igazolt Enzo Zidane, a fővárosi labdarúgócsapat vezetőedzője, Zinedine Zidane 22 éves fia.

Hogyan szerezzünk fegyverviselési engedélyt?

Hogyan szerezzünk fegyverviselési engedélyt?

„Régóta fontolgatom, hogy a magam és a családom védelmére fegyvert vásárolok, de eddig mindenkitől azt hallottam, hogy képtelenség törvényesen szert tenni egy pisztolyra. Kérem, írja meg, lehetséges-e önvédelmi célokra pisztolyt vásárolni, s hogyan szerezhetek fegyvertartási engedélyt. Amennyiben pisztolyt tilos tartani, a vadászfegyver is érdekel.”

End of content

End of content