2017. január 24., kedd
58 éve született Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
58 éve született Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
Brit források már a hétvégén előrebocsátották, ezen a héten hivatalosan is lezárulhat egy korszak a Forma–1 történetében, hétfőn meg is történt a váltás: Bernie Ecclestone az Auto Motor und Sportnak megerősítette, már nem ő a királykategória ügyvezető igazgatója!
Köztudott, hogy a Nagyságos Fejedelem mélyen kötődött édesanyjához, Zrínyi Ilonához, akit csak rövid ideig ismerhetett, s akitől ifjú korában végleg elszakították.
A héten kerül sor az Európai Parlament szakbizottságainak tisztújítására, melynek során döntenek az új elnökökről és alelnökökről. Ma Bocskor Andreát, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjét a Kulturális és Oktatási Bizottság (CULT) nagy többséggel támogatta és újraválasztotta első alelnökévé – derül ki a kárpátaljai származású képviselő lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményéből.
Beregszászba látogatott el a Magyar Jégkorong Szövetség delegációja január 23-án, hogy testközelből is megismertesse a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákjait a jeges sportággal.
Miközben a reformáció ötszázadik évfordulójára készül a Kárpát-medence egész reformátussága, a kárpátaljai egyházkerület különleges helyzetben van: az ukrajnai államfő szerint a lelki megújuláson keresztül vezet az út a polgárháború és válság sújtotta ország felemelkedéséhez.
Magyarország úgy látja, hogy európai szempontból sürgősen szükség van a kiegyezésre az EU és Oroszország között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrovval, az orosz diplomáciai tárca vezetőjével folytatott hétfői moszkvai megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.
Ugandai mérnökök csapata olyan „okoskabátot” fejlesztett ki, amely az orvosnál gyorsabban diagnosztizálja a tüdőgyulladást, ezáltal reményt nyújt a világszerte rengeteg gyermek haláláért felelős betegséggel szemben.
Az amerikai elnökválasztás a demokrácia győzelme volt, mert a szavazóknak pénzügyi gátakat, a média és a bürokrácia akadályait is sikerült legyőzniük – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése ülésének első napján, az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.
A rendőrök a nagy értékű Audi A8 típusú személygépkocsit lefoglalták.
End of content
End of content