A legjobb ételek hajhullás ellen
Ha fésülködés után aggasztóan sok hajszálat találunk a fésűnkben, akkor jó ötlet lehet kicsit változtatni a táplálkozásunkon.
Ha fésülködés után aggasztóan sok hajszálat találunk a fésűnkben, akkor jó ötlet lehet kicsit változtatni a táplálkozásunkon.
Megindult a határforgalom a záhony-csapi átkelőnél – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése – mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
A fagyos téli időszakban bejegesedett vízfelületek csalogató lehetőséget kínálnak a korcsolyázásra. Olykor azonban megtörténhet a baj, így érdemes tisztában lennünk azzal, miként húzhatjuk ki magunkat a slamasztikából, ha betörik alattunk a jég.
Magasabb az IQ-juk azoknak a gyerekeknek, akik sok időt töltenek apjukkal, állapították meg a University of Newcastle kutatói. A korai években együtt töltött idő még a gyerek karrierjére is hatással lehet. A kutatók azt is kimutatták, hogy az apák hajlamosabbak jobban odafigyelni fiaikra, mint lányaikra. Az együttlét persze nem azt jelenti, hogy együtt élnek, hanem…
Egyetlen magyar művészként szerepel a vajdasági hegedű- és citeraművész Lajkó Félix az egyik legjelentősebb nemzetközi világzenei szaklap, a Songlines Év legjobb művésze-jelölésében.
A böjt nem fogyókúra, hanem a szervezet tudatos és tervezett tehermentesítése.
„Ajánlott levelet kaptam a bíróságtól.
27 éve született Szilágyi Áron olimpiai és világbajnok kardvívó, a Vasas SC versenyzője.
Lőfegyverekkel ajándékozott meg több száz személyt, köztük nemcsak katonai és rendőrségi vezetőket, hanem parlamenti képviselőket, kormányzati tisztségviselőket és ügyészeket Arszen Avakov ukrán belügyminiszter 2014-2015-ben – hozta nyilvánosságra pénteken több ukrán hírportál.
End of content
End of content