A beregszászi színház is bemutatkozik a Keresztény Színházi Fesztiválon
Határon túli magyar társulatok vendégjátékát láthatja a közönség február 3. és 8. között az Újszínházban negyedik alkalommal megvalósuló Keresztény Színházi Fesztiválon.
Határon túli magyar társulatok vendégjátékát láthatja a közönség február 3. és 8. között az Újszínházban negyedik alkalommal megvalósuló Keresztény Színházi Fesztiválon.
Oroszország számára vitathatatlan prioritás a hadászati nukleáris erő fejlesztése, de nem kíván belesodródni egy fegyverkezési hajszába – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca vezető munkatársai előtt csütörtökön tartott előadásában.
Jövő tanévtől sem indulhat önálló magyar iskola az észak-erdélyi Besztercén – közölte csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
A férfiaknál Szilágyi Áront, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2016-os év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.
Rendkívüli éberségre van szükség az esetleges orosz hackertámadások miatt Hollandiában, két hónappal a parlamenti választások előtt – hangsúlyozta Bert Koenders holland külügyminiszter csütörtökön.
85 éve született Szilvási Lajos író, újságíró.
Szigorították a húskészítmények Magyarországra szállítását a kárpátaljai magyar–ukrán határátkelőkön – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál január 11-én.
Munkács központjában a helyi járőrszolgálat munkatársai szenvedtek balesetet január 11-én este – tudatta a goloskarpat.info.
Beregszász korzóján számos kávéházi terasz csalogatja a járókelőket, hogy azok egy-egy kávé, tea vagy sütemény mellett megpihenjenek és elidőzzenek egy kevéssé.
Újra eljött a lehetőség, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület nemzetközi küldő- és fogadó szervezetén, a KRÖDÉ-n keresztül önkéntesnek jelentkezhess külföldre. Ragadd meg a lehetőséget, mert most sok új országgal bővült a lista, amelyek közül választhatsz.
End of content
End of content