Kárpátalja anno: a munkácsi görögkatolikus templom
Munkács belvárosában áll a helyi görögkatolikus közösség temploma, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye társszékesegyháza.
Munkács belvárosában áll a helyi görögkatolikus közösség temploma, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye társszékesegyháza.
Ha hajlamosak vagyunk az alvászavarokra, vagy egyszerűen csak szeretnénk biztosak lenni abban, hogy másnap reggel tökéletesen kipihenten ébredünk, érdemes odafigyelni arra, hogy mit eszünk lefekvés előtt.
A konkrét megoldások azonosításáig Románia napirenden tartja a kétoldalú kapcsolatokban az ukrajnai oktatási törvény kérdését – jelentette ki Teodor Melescanu román külügyminiszter csütörtökön, miután az ukrajnai Csernyivciben találkozott Pavlo Klimkinnel, az ukrán diplomácia vezetőjével.
Újabb korábbi Red Bull-os a Ferrarinál! Az olaszok szerződtették Danyiil Kvjatot a 2018-as szezonra.
A WWF 2017-es jelentése egy sor egzotikus fajról tesz említést. A kutatók a mintegy száz új növényfaj mellett eddig ismeretlen hüllőket, kétéltűeket, halakat és emlősöket is találtak.
Több mint 40 repülőjárat kését okozta a hóesés csütörtökön Moszkvában.
Életének 76. évében, kedden elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.
A téli ünnepek idejére életbe léptetett tűzszünet ellenére folytatódnak a harcok a Donyec-medencében, az elmúlt napban három ukrán katona vesztette életét és négy sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban – jelentette csütörtökön a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) ügyvezetője szerint sikeres volt a videobírós rendszer (VAR) bemutatkozása, s hamarosan bevezetik a bajnokságban is.
A klímaváltozás következtében a felmelegedő óceánokban összeomolhat a táplálkozási lánc. Ez pedig kihatással lesz a halpiacokra is. A környezeti változások negatív hatást gyakorolhatnak a jövőben a kereskedelemre Az Adelaide-i Egyetem kutatói szerint az óceánok emelkedő hőmérséklete miatt a táplálkozási lánc alján lévő algáktól a növényevők és ragadozók felé irányuló energiaáramlás csökken, ami káros hatással lesz…
End of content
End of content