Day: 2018.01.29.

Kihirdették a Grammy-díj nyerteseit

Kihirdették a Grammy-díj nyerteseit

Mind a hat jelölését díjra váltotta Bruno Mars a 60. Grammy-díjak átadásán hétfőre virradóra New Yorkban. A hawaii születésű dalszerző-énekes a legfontosabb kategóriák közül háromban is diadalmaskodott. A rapper Kendrick Lamar is hat Grammyt kapott, a legtöbb jelöléssel rendelkező Jay-Z viszont üres kézzel távozott.

Öt egészséges rágcsálnivaló

Öt egészséges rágcsálnivaló

Valljuk be, nassolni mindenki szeret, arra azonban már nem mindenki figyel, hogy két étkezés között egészséges rágcsálnivalókat vegyen magához. Az alábbi öt nassolnivalót mindenki bátran fogyaszthatja, a mértékre azonban esetükben is érdemes figyelni.

Egy éven belül harmadszor lesz új kormánya Romániának

Egy éven belül harmadszor lesz új kormánya Romániának

A román parlament dönt az új kormány beiktatásáról. A legutóbbi kormányfő néhány hete bukott meg. Nem sokkal azután, hogy a magyarok fellógatására utalt. Szó szerint azt mondta: ha az a zászló lobogni fog a szélben, akkor ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is. Később azt mondta: ő csak az állami hatóságokra gondolt. Aztán lemondott….

Tavasztündér meséi – pályázat

Tavasztündér meséi – pályázat

A Gyermekjóléti Alapítvány, Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia Tavasztündér meséi címmel színes mesekönyvben történő megjelenésre pályázatot hirdet.

End of content

End of content