• A lábon kihordott szívinfarktus jelei

    A cukorbetegek fokozott kockázatnak vannak kitéve a szív- és érrendszeri megbetegedésekben. Nem ritka a lábon kihordott, észrevétlen infarktus sem, így a diabéteszesek számára elengedhetetlen lenne az évenkénti háziorvosi kontroll.

  • Emésztőrendszerünket ezekkel károsítjuk

    A modern orvosi kutatásoknak hála most már tudjuk, hogy a hibátlanul működő emésztőrendszer az egész test egészségéhez nagyon fontos. Ha figyelünk rá, nemcsak a puffadás, a hasfájás kerül majd el minket, hanem jobb lesz a kedvünk, és jobban is alszunk.

  • Átalakulhat az európai pártrendszer

    El akarják nyomni az Európai Unióban azokat, akik másképpen gondolkodnak, azaz ellenzik a bevándorlást – fogalmazott a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Nézőpont Intézet vezetője. Mráz Ágoston Sámuel arról is beszélt, hogy most kivennék a határőrizetet az illetékes országok hatásköréből, három éve azonban még büntettek a határvádelem miatt Brüsszelben.

  • Kolozsvári bábelőadás Kárpátalján

    A héten az S’artR Művészeti Közösség és a Kolozsvári Bábjátszótér előadását tekinthették meg az Ungvári járás három településén. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület társszervezésében, a BGA támogatásával múlt hétfőn Nagydobronyban a református líceum tanulói és az irgalmas szamaritánus gyermekotthon lakói láthatták a társulat Mátyás király lopni megy című darabját, majd kedden Szürtében, szerdán pedig Tiszasalamonban, az…

  • Zajlik a kárpátaljai magyar szórvány felmérése

    A kárpátaljai magyar szórvány felmérését célul tűző átfogó kutatás kezdődött vidékünkön idén nyáron. Az interdiszciplináris szempontokat érvényesítő kutatás részleteiről a projekt vezetőjét, Tátrai Patrikot, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének munkatársát kérdeztük.

  • Leszakadt a Szinevéri-tóhoz vezető híd

    A híd összeomlásáról Jevhen Szmerekovszkij tájékoztatott közösségi oldalán szeptember 15-én. A rosztokai híd leomlása nagy gondot okozhat a következő napokban, mivel a Szinevéri-tóra akár több ezer turista látogathat el a hétvégén.

End of content

End of content