Nemzetek Ligája: csoportelső Ukrajna
Keddi eredményének köszönhetően Ukrajna feljutott az A osztályba, Georgia pedig a D-ből a C-be. A gibraltári válogatott története során először nyert két tétmeccset egymás után.
Keddi eredményének köszönhetően Ukrajna feljutott az A osztályba, Georgia pedig a D-ből a C-be. A gibraltári válogatott története során először nyert két tétmeccset egymás után.
A legújabb tájegységi fejlesztés alapkövét kedden tették le a Pest megyei város szabadtéri múzeumában.
A Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában – jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a ynet.
Háromnapos csúcsértekezlet kezdődik szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, elsősorban az Egyesült Királyság kilépéséről (Brexit), a belső biztonságról és a migrációról – ezután kerül sor a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével.
Nagyságrendileg mintegy 600 milliárd rubel (2,5 ezer milliárd forint) kárt okoztak tavaly Oroszországnak a kibertámadások – jelentette ki az orosz miniszterelnök egy, Moszkvában kedden az innováció témakörében megtartott fórumon.
6 éve halt meg Komár László énekes.
Néhány hete kezdődött és jelenleg is tart a nagydobronyi művelődési ház felújítása.
Gyakorlatozás közben lezuhant kedden egy Szu-27 típusú vadászrepülőgép a nyugat-ukrajnai Vinnicja megyében, mindkét pilótája, egy ukrán és egy amerikai állampolgár, életét vesztette – közölte az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségének sajtószolgálata.
Öt fiatal művész, köztük négy színész és egy színész-koreográfus-rendező, vehette át az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában kedden a budapesti Nemzeti Színházban.
Nem koordinációs központja többé az ortodox keresztény világnak a konstantinápolyi patriarkátus – jelentette ki Ilarion volokolamszki metropolita, a moszkvai patriarkátus egyházközi külügyeinek irányítója a Pervij kanal orosz állami tévécsatornának nyilatkozva.
End of content
End of content