Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe
Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe – mondta Szűts Zoltán médiakutató az M1 vasárnapi műsorában.
Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe – mondta Szűts Zoltán médiakutató az M1 vasárnapi műsorában.
– A Mulandóságban élünk – írja a csodálatos Lénárd Sándor, a Völgy a világ végén szerzője, aki Isten háta mögött, „láthatatlan házában”, tizenhárom nyelv birtokában sem felejtett el soha magyarnak lenni úgy, hogy életének mindössze nyolc évét töltötte szülőföldjén.
Korábban Amaro Del (A Mi Istenünk) néven volt ismert a munkácsi keresztény együttes. Dicsőítő énekeikkel bejárták egész Európát. Több lemezük is megjelent a Kelet-Európa Misszió támogatásával. Közben zajlott az élet, és néhányukat más kötelesség szólított el. Hárman maradtak, akik továbbra is aktív tagjai a zenekarnak: Kotlár Tibor (dob), Jankovszky Ruszlán (gitár), Tejföl Sándor (billentyű). A…
Vlagyimir Putyin orosz államfő újévi üdvözlőlevelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek, és ebben hangsúlyozta, hogy Moszkva nagyon sok témáról kész tárgyalni Washingtonnal – közölte vasárnap a Kreml.
Ukrajna a péntek éjféltől életbe lépett tűzszünet megsértésével vádolta meg szombaton a szakadárokat.
December 29-én rendezték meg Ungváron a Télapó Kupát, az Ippon Sportkomplexumban – adta hírül a beregovo.today hírportál.
Európa meggyengült, már nem „globális játékos” – fogalmazott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
The Transcarpathian Hungarian Pedagogical Association held its general assembly on 15. December in Beregszász. The Kárpátalja.ma gives a full version of the speech of Ildiko Orosz, president of the Transcarpathian Hungarian Pedagogical Association, rector of the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian Institute. Dear religious and secular dignitaries, dear guests, dear General Assembly! The time has…
Tűz ütött ki egy várkulcsai házban december 29-én hajnalban – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Jövőre tovább nő az internetes adathalász támadások száma az Eset informatikai biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó cég előrejelzése szerint.
End of content
End of content