Augusztustól él az éjszakai repülési tilalom Budapest felett

Augusztustól él az éjszakai repülési tilalom Budapest felett

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden Budapesten.

Az előzetes végeredmény szerint Zelenszkij nyert háromszor annyi szavazattal

Az előzetes végeredmény szerint Zelenszkij nyert háromszor annyi szavazattal

Az ukrán elnökválasztás múlt vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 100 százalékának összeszámlálása alapján Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt nyert 73,22 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő a voksok 24,45 százalékát kapta – derült ki kedden a Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján közölt előzetes végeredményből.

Szijjártó Péter: nem a migráció szervezésével kell foglalkozni, hanem a visszatelepítéssel

Szijjártó Péter: nem a migráció szervezésével kell foglalkozni, hanem a visszatelepítéssel

A nemzetközi közösségnek, benne az Európai Unióval és az ENSZ-szel nem a migráció szervezésével és ösztönzésével kellene foglalkoznia, hanem az otthonaikat elhagyó milliók visszatelepítésével – hangsúlyozta Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésének a szíriai elszámoltathatósági mechanizmusról kedden New Yorkban rendezett vitájában.

Fehéroroszország leállította Lengyelországba és Ukrajnába irányuló üzemanyag-exportját

Fehéroroszország leállította Lengyelországba és Ukrajnába irányuló üzemanyag-exportját

Fehéroroszország felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló benzin- és dízelolaj-kivitelét, mert az Oroszországból érkező nyersolaj-szállítmányok szerves klórvegyülettel szennyezettek – közölte Szergej Grib, a Fehérorosz Olajvállalat (BNK) vezérigazgató-helyettese kedden Minszkben.

Kárpátalja ma: vadvízi evezés

Kárpátalja ma: vadvízi evezés

Vidékünk magaslatain számos aktívsport kipróbálására van lehetőség, mellyel előszeretettel élnek is az ideutazók és a helyiek egyaránt. A tavaszi napsütéses idő megyénkbe vonzza a hegyi túrák kedvelőit, akik újfajta kalandba is vághatnak.

End of content

End of content