• Putyin szerint ellentétes a józan ésszel a WADA határozata

    Ellentétes a józan ésszel, jogellenes és politikai színezetű a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az a döntése, amelynek értelmében az orosz sportolók nemzeti válogatottként négy évig nem vehetnek majd részt a jelentős nemzetközi versenyeken, így az olimpiákon sem – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.

  • Megfejtették a pisai ferde torony titkát

    Megfejtették a pisai ferde torony titkát: megtalálták az építője nevét. A toszkán város jelképének számító, megdőlt tornyot XII. század utolsó negyedében, az építés első fázisában Bonanno Pisano építész tervezte.

  • Az amerikai képviselőház Donald Trump alkotmányos felelősségre vonására szavazott

    Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.

  • Átformálta a társadalmat a negyedik ipari forradalom

    Két hét múlva egy újabb évtized kezdetébe lépünk, és az elmúlt időszakot joggal lehet a digitális forradalom időszakának nevezni. A negyedik ipari forradalom – a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a robotok megváltoztatják a gazdasági ágak szerkezetét, a cégek szervezését és irányítását is.

  • 2019. december 19., csütörtök

    [vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Viola– magyar eredetű; jelentése: a virág maga.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban,…

End of content

End of content