Ukrajna is részt vesz a tokiói paralimpián
Az augusztus végi, szegedi para-kajak-kenu világbajnokságról 13 európai, valamint négy ázsiai, négy amerikai és két óceániai nemzet szerzett indulási helyet a tokiói paralimpiára.
Az augusztus végi, szegedi para-kajak-kenu világbajnokságról 13 európai, valamint négy ázsiai, négy amerikai és két óceániai nemzet szerzett indulási helyet a tokiói paralimpiára.
Az Ungvári 7. Számú Középiskola udvarában helyezték el Kárpátalja és egyben az ország első „bogárhoteljét”, mely tulajdonképpen egy iskolai rovarteleltető telep.
Gyakran kerül fel a szeméttéma a közmédiában, de legutóbb egy nagyon megható kívánságot tartalmazott a Tiszán úszó egyik palack. A Magyarországon minden évben megrendezendő Pet Kupán halászták ki a szóban forgó darabot. A levélben Totar Miroszja jegyezte fel kívánságát ukránul: „Szeretném, ha Vitya csak engem szeretne, és holnap kikezdene velem.” Óhaját még 2010. november 11-én…
Brüsszel az elmúlt években bevándorlást ösztönző politikát folytatott azzal, hogy százezrek és milliók számára adott gyakorlatilag meghívást Európába, és teljes mértékben kiszolgáltatta a kontinenst – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden, hozzátette: meg kell változtatni Európa migrációs politikáját.
Az iskolakezdés stresszt jelent a gyermekek szervezetének, így közösségbe kerülve fogékonyabbá válnak a fertőzéses megbetegedésekre – figyelmeztet Cseh Áron, a Semmelweis Egyetem I-es számú Gyermekgyógyászati Klinikájának adjunktusa.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa második olvasatban is elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörlését előirányozó törvénytervezetet – írja az Ukrajinszka Pravda szeptember 3-án.
Szeptember másodikán megszólalt az első csengő a Jánosi Középiskolában. Összesen 44 elsős kezdi meg tanulmányait az intézményben, fele-fele arányban magyar és ukrán osztályokban.
Megölt nyolc diákot egy 40 éves férfi egy közép-kínai általános iskolában, másik kettőt pedig megsebesített – közölte kedden a rendőrség.
Keddtől vasárnapig Nantes-ban rendezik az asztaliteniszezők csapat Európa-bajnokságát, mindkét magyar válogatott célja a negyeddöntőbe kerülés, de amíg a nőknél ez a minimális elvárás, addig a férfiaknál bravúrnak számítana, ha sikerülne.
Szeptember 2-án a Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában is felcsendült az iskolakezdést jelző első csengő.
End of content
End of content