Ötéves kisfiú halt meg kanyaró miatt Kárpátalján
Először a család idősebb gyermeke betegedett meg. Egyik fiú sem kapott védőoltást a kanyaró ellen korábban – közölte Volodimir Burulja, a Közegészségügyi Központ szóvivője.
Először a család idősebb gyermeke betegedett meg. Egyik fiú sem kapott védőoltást a kanyaró ellen korábban – közölte Volodimir Burulja, a Közegészségügyi Központ szóvivője.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KárpátHáló Közösségi Együttműködés a Szépkorúakért (KESZ) számítástechnikai alapismeretek tanfolyamot indított július 29-én az idősebb korosztály számára a Rákóczi-főiskolán.
Elindult a „Természeti források revitalizációjának környezeti vizsgálata Aknaszlatinán a Felső-Tisza-medence további szennyezésének megakadályozása érdekében egy átfogó monitoring rendszer kialakításával” című projekt – tudatta Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke Facebook-oldalán.
Automatizálták a harangozást a nagyszőlősi Szentlélek Görögkatolikus Templomban. A modern fejlesztés kivitelezője Hájas Béla, nagyszőlősi nyugalmazott villamosmérnök.
Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a novemberi romániai államfőválasztáson: erről a szövetség belső „parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntött pénteken.
Rotterdam lesz a házigazdája a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválnak. A 65. alkalommal megrendezett versenynek 2020. május 12. és 16. között a holland kikötőváros Ahoy arénája ad otthont.
Kigyulladt egy bevásárlóközpont augusztus 30-án Ungváron a Zanykovecka utcában.
Nagy várakozás előzi meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első hivatalos lengyelországi látogatását, aki szombaton érkezik Varsóba, hogy részt vegyen a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken.
Történelmet írt a Volodimir Zelenszkij elnök vezette új ukrán kormánypárt, amely az ukrán demokrácia történelmében elsőként hozott létre koalíciókötés nélkül parlamenti többséget – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő pénteken az M1-en.
A tudomány jegyében telt a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetem második napja augusztus 29-én a Tiszapéterfalvi Református Líceumban. Az esemény a Kárpátaljai Magyar Fiatal Kutatók Szövetsége és a Momentum Doctorandus közös szervezésében jött létre.
End of content
End of content