Bábok között – alkotói pályázat
A Szitakötő gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet Bábok között címmel.
A Szitakötő gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet Bábok között címmel.
A Hagyományok Háza Mikházán rendezi első szabadegyetemét augusztus második hétvégéjén. A kezdeményezésről és a programról Kelemen Lászlóval, az intézmény főigazgatójával készítettünk rövid interjút.
Az elektromos berendezések és a villamoshálózat felújítása miatt az áramszolgáltatás ideiglenes szüneteltetését tervezi a Zakarpattyaoblenergo augusztus 5. és 9. között – tudatta a mukachevo.net hírportál.
A férfiaknál Csere Gáspár, a nőknél pedig az ukrán Ganna Volkova nyerte a félmaratont a Generali Night Run Budapest elnevezésű éjszakai versenyen, amelyen hatezer futó állt rajthoz.
A szén-dioxid hasznosítására dolgoztak alternatív energiaforrások igénybevételével működő reaktort a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a ThalesNano Zrt. mérnökeivel – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Gazdag Vilmos – Karmacsi Zoltán – Tóth Enikő (szerk.): Értékek és kihívások II. Autdor-Shark, Ungvár, 2016.
A tavalyi évben első alkalommal rendeztek családi napot az Abaúji Református Egyházmegyében LelkesítŐ címmel. A rendezvény olyan sikeresnek bizonyult, hogy már akkor eldőlt: nem csupán egyszeri alkalom, jövőre ismét meg kell rendezni a találkozót. Így idén augusztus 3-án már a LelkesítŐ 2-re várták nagy szeretettel a kicsiket és nagyokat, reformátusokat és egyéb felekezetből érkezőket a…
A Méra World Music fesztivál keretében rendezték a II. Kalotaszegi Prímásversenyt. A megmérettetés győztese az egri Kovács Márton lett.
Itt a gyűrü, itt a gyűrü, Itt van végre ujjamon!
57 éve valószínűleg gyógyszertúladagolás következtében meghalt Marylin Monroe.
End of content
End of content