Újból tárcsázható a rendőrségi segélyhívó Kárpátalján
Elhárították a problémát, így újból hívható a rendőrség 102-es hívószáma – adta hírül a transkarpatia.net hírportál.
Elhárították a problémát, így újból hívható a rendőrség 102-es hívószáma – adta hírül a transkarpatia.net hírportál.
Az átléptetés zavartalan és folyamatos.
Ukrajna a téli Universiade bojkottja után részt vesz a nyárin, melyet július 3. és 14. között Nápolyban rendeznek meg.
Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ad otthont annak a jubileumi kamaratárlatnak, mely az idén 70 éves ungvári festőművész, Réti János alkotásait mutatja be. A kiállítás február 25-én nyílt meg, s közel egy hónapon át, március 18-ig látogatható.
Ingyenessé teszik a közösségi közlekedést Prágában az erősen szennyezett levegőjű napokon, az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép – jelentette be a cseh főváros önkormányzata.
A folyamatosan tapasztalt orrdugulás nem csak a nappalokat nehezíti meg, de a nyugodt alvást is akadályozza. Dr. Sarkady László fül-orr-gégész a kiváltó okokat és az orvosi segítség lehetőségeit vette számba.
Szünetel a ki-és beléptetés a Beregsurány-Luzsanka közúti határátkelőhelyen 2019. február 26-án 10 óra 14 perctől.
A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület óvodai hitoktatói és dolgozói számára szerveztek szakmai napot február 23-án a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban – mondta Szijjártó Péter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.
End of content
End of content