Három új tényező, ami fokozhatja a demencia kialakulását
A legújabb kutatások szerint a demens esetek negyven százaléka megelőzhető vagy késleltethető 12 kockázati tényező kiküszöbölésével.
A legújabb kutatások szerint a demens esetek negyven százaléka megelőzhető vagy késleltethető 12 kockázati tényező kiküszöbölésével.
Nem szakadt meg a folyamat, 2013 óta megállás nélkül Mercedes a pole-ban a Brit Nagydíjon. A kettős Mercedes sikert tetézi, hogy a 3. legjobb idővel záró Max Verstappen egy másodpercen kívülre került.
Négy tinédzserkorú fiatal bántalmazott egy 12 éves lányt Nagyszőlősön július 31-én – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
Az Európai Unió Bírósága az Európai Unió ellenében egy amerikai multinacionális cég, az Apple javára döntött július közepén. A testület határozata szerint az Apple techóriásnak nem kell kifizetnie a rá kiszabott tizenhárommilliárd eurós büntetést.
Egyszerre két járművezető követett el közlekedési szabálysértést július 31-én, a megyeszékhelyen a Gagarin utcában – közölte a pmg.ua internetes hírportál. A VAZ és a Renault sofőrje annak ellenére próbált áthajtani a vasúti átjárón, hogy a jelzőlámpa tilos jelzést mutatott. A két férfi azonban csapdába esett, mivel a vasúti sorompót mindkét oldalon leengedték. A rendőrök mindkét…
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium frissítette a koronavírus-fertőzések tekintetében kockázatosnak minősített országok listáját, mely így több mint 120 országot tartalmaz. Vörös besorolást kapott Magyarország is.
Harmadik trófeáját is begyűjtötte a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata, amely a bajnokság és a kupa után a francia ligakupát is elhódította a 2019/2020-as szezonban.
Megtalálták, majd egy mesterlövész célzott lövéssel lelőtte azt a férfit, aki több mint egy hete ejtett túszul egy rendőrt a kelet-ukrajnai Poltavában – hozta nyilvánosságra az ukrán rendőrség szombaton hivatalos honlapján.
Újratárgyalják a kárpátaljai óvodák megnyitásának kérdését – számolt be róla a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal sajtószolgálata augusztus 1-jén.
Csaknem 57 millió dollár (17 milliárd forint) értékű kokainszállítmányt foglalt le a rendőrség Papua Új-Guineában; a kábítószert egy nemzetközi droghálózat akarta becsempészni Ausztráliába repülőgéppel, amely azonban röviddel a felszállás után lezuhant – közölték szombaton helyi hírportálok.
End of content
End of content