Januárban 3,2 százalékra csökkent az éves infláció Ukrajnában
Az éves infláció januárban 3,2 százalékra mérséklődött Ukrajnában a tavaly decemberi 4,1 százalékhoz képest – hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán állami statisztikai hivatal honlapján.
Az éves infláció januárban 3,2 százalékra mérséklődött Ukrajnában a tavaly decemberi 4,1 százalékhoz képest – hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán állami statisztikai hivatal honlapján.
A 2020-as Oscar-gálán a Learning To Skateboard in a Warzone (If You’re a Girl) című felvétel kapott díjat a legjobb dokumentumfilm kategóriában.
Kárpátalján 7 606 személyt diagnosztizáltak akut légúti vírusfertőzéssel az elmúlt hét folyamán – számolt be róla a zakarpattya.net.ua internetes hírportál február 10-én.
Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati harmadik műsorában a Duna Televízióban és a Duna World csatornán. A három válogatóból tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március
Nyolc hattyú esett a jég csapdájába a técsői járási Galambica tónál február 9-én – tudatta a pmg.ua hírportál.
Egy 49 éves nő leszúrta 61 éves férjét február 10-én éjszaka Munkácson – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
Kijev ellenzi a csapatok szétválasztását a Donyec-medencei frontvonal teljes hosszán, mert ez ellentétes a minszki megállapodásokkal, és nem szavatolja a térség biztonságát – jelentette ki Andrij Zahorodnyuk
A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) szervezésében február 8-án jótékonysági farsangi bált rendeztek Beregszászban.
Ha könny a gyöngy: A fagyöngyök az erdő könnyei,
Ha szeretnél fejlődni és képeznéd magad egy neked kedves szakterületen és szeretnél tenni valamit a közösségért, akkor várunk a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnál. Jelentkezőket keresünk a Tehetséggondozó és Tehetséghétvége programokban folyó különböző szakirányú foglalkozások vezetésére!
End of content
End of content