A Pfizer már a gyerekeknél teszteli a vakcináját
A vállalat reményei szerint 2021 második felében meglesznek ennek a vizsgálatnak az eredményei.
A vállalat reményei szerint 2021 második felében meglesznek ennek a vizsgálatnak az eredményei.
A dollárral szemben szinte változatlan marad az árfolyam.
A vakcinát az Instituto Butantan nevű állami biológiai kutatóközpont fejlesztett ki.
„Legfőbb céljuk, hogy a világ vezető országává, a világ leggazdagabb országává és a világ leghatalmasabb országává váljanak. Amíg én itt vagyok, ez nem fog megtörténni” – nyilatkozta Biden.
Az ukrán oldalon négy katona életét vesztette, ketten pedig megsebesültek.
A 23 éves pilóta mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője tudott egyedül 1:31-en belül autózni.
Julija Navalnaja csütörtökön az Instagramon arra panaszkodott, hogy férjének hátfájdalmai vannak, és a hatóságok nem engedik, hogy olyan orvosok gyógyítsák, akikben megbízik.
A mezőnyben bemutatkozott Mick Schumacher is.
Az arabok már az európaiak előtt megismerkedtek a tűzijátékkal.
Szijjártó szerint a nemzeti közösségek védelme lesz az egyik prioritás.
End of content
End of content